A férj hazajön a munkából és most a mese kedvéért tegyük fel hogy nem számít, hogy alig keres valamit és azért a szánalmas semmiért is kizsigerelik. Szóval belép az ajtón a Férfi. Asszonya van, otthon várja. Főtt étel a tűzhelyen, lefőtt kávé az ibrikben, desszert a hűtőben, a holnap reggelire szánt frissen sütött péksütemény hül a tálcán, isteni illatokat ontva magából. A nő, a férfi félesége pedig csókkal köszönti urát. A Nő büszke Urára, hogy dolgozott, örül hogy hazaért, szívét elönti a szerelem. Így kellene lennie. Asszonynak felfrissülni a közös estebéd után egy hosszú forró habos fürdő után, hogy éjjel is teljesítőképessége csúcsán tudja kiszolgálni Urát a hálószobában. Az Urat nem szabadna bántani, felkérni segíteni, számonkérni, leszidni. Mert ha a Férfit nem támogatja meg az asszony, nem erősíti ERŐSsé, akkor sosem lesz elég hite magában hogy új állást keressen, merjen változtatni az életben, kockáztatni, merjen merni. Így kellene lennie. Csak hát a Nő is dolgozik, gyakran tizenkét órát, fizikai és szellemi tehernek kitéve a munkahelyén. Jól keres, de sokba kerül neki ez a bér. Minden nappal fáradtabb, A Nő dolgozik, gyermeket nevel, tanul vele, eteti, jó példát mutat. Elvégzi a házimunkát. Gondoskodik az idős nagymamáról. Jön, megy állandóan mozgásban van, bevásárol, látogat, ingázik, zsonglőrködik az idővel. És mindeközben szíve minden szeretetével szeret. Képtelen a tartalmas pihenésre, mert amint megpihen egy egy percre, hajtani kezdi a saját lénye iránti elköteleződés. Mert a feladatokat el kell végezni. Senki sem sikálja ki a kádat- Wc-t- tűzhelyet- mikrót- szekrényt- szőnyeget mert nem tudják hogy koszos. Mert nem lehet az. A férj dagadó büszkeséggel állítja hogy ő aktívan segít a házimunkában, hiszen elmosogat olykor és felporszívóz havonta. Nem tudja hogy milyen más házimunka létezik, mert csak "normál" állapotban látja az otthont. Tisztán és rendezetten. Ott pedig nincs dolga. Az Asszony pedig csak megy és csinálja. Ez a dolga. Nem panaszkodik, nem sír, nem nyöszörög, nem dühöng. Jóesetben. De fáradt. Anya fáradt, féleség fáradt, a kolléganő fáradt, az unoka fáradt. Ki altatja el?  A családot működtető gépezet, az otthon alappillére, a férj háttérharcosa, a gyermek biztonsága a Nő. 2015-t írunk. Anya vagyok, dolgozó nő, társ, unoka, testvér, barát. 30 évemmel oly kimerült, mint talán nagyanyáink sem. Néha úgy érzem túl sok a teher, de hiúságomat sértené ha ezt belátnám végképp. 2015-ben Nőnek lenni ebben az egyenjogú válságtól súlytott, identitászavaros világban nem könnyű.

Ha egyedül vagyok, bezárkózom. Itthon a házba, munkahelyen az irodába. Imádok egyedül lenni. De közben pedig olyan érzésem van hogy figyel valaki. Már megtanultam önfeledten viselkedni ha egyedül vagyok, nem pedig görcsölni és moderálni magam, mert ki tudja ki leskelődik. Először azt hittem azért van ilyen érzésem, mert nem akarok egyedül lenni, olyan nagyon vágyom valaki társaságára hogy azt is hiszem hogy ott van valaki. Attól tartok senki sem figyel engem mikor egyedül vagyok. Talán csak a magány. Várja hogy mikor veszítem el a lelkesedésem az egyedüllét iránt hogy lecsaphasson. Leteríthessen. Vagy a saját mélyen bennem bujkáló tetszhalott tébolyom az. Ha nem hajnalban megyek dolgozni, mikor még mindenki alszik, akkor táncolva indítom a napot. Fellelkesítem magam, hogy a munka ne gyötörjön meg annyira. Nem tudom mi a magány. De tudom mi a szabadság. Azt hiszem azt jelenti igazán szabadnak lenni, hogy táncolsz (pedig béna vagy) és énekelsz (pedig hamis vagy) teljes extázisban, lényed teljes derűjével és lenületével, mit sem törődve azzal hogy ki néz teljesen elmeháborodottnak. A magány, az őrület vagy a szomszéd vagy Ő egy korábban hazatévedt/váratlanul beugrott szeretted.

Megtanultam hogy hallgassak a szívemre. Hogy az csak a valóságos, amit érzek. Hogy az az alapkő, a kiindulópont, a körforgás, a hajtóerő, a menedék. A gondolatok csak születésük pillanatában tiszták és őszinték. Azokat befolyásolja a környezet, az emberek, a körülmények, a társadalom. Túl könnyű manipulálni. Ha szeretek valakit és ő boldoggá tesz, kihozza a legjobbat belőlem, általa önmagam tudok lenni, akkor fürdőzni fogok ebben a csokihabban. Akkor is ha mindenki aki ismerni vél ellene, ellenem, ellenünk van. Akkor is ha a saját tudatom ellenem van. Akkor is ha félek. Nem hiszem hogy a legmélyebb lényegem megcsalna valaha is. Nem hiszem hogy bántódásom eshet ekkora bizonyosság ellenére. Nem biztonság. Bizonyosság.

Szerelem? Most komolyan ne már??? Nem hiszem el, ez létezhetetlen velem nem, én nem , most nem, ami azt illeti soha sem. Ennyi erővel bele is lőhetném magam a Dunába. Miért én? Megváltoztam, képtelenné lettem ez jó volt. A rézfaszú bagoly bassza meg az összes frigid picsa sorsistennőt. Hahahaha megint ezer apró darabra fogok összetörni és hol lesz akkor a Napom hogy kivakarjon a szuicid hajlamokból. Vicces ez a sors elég volt.Van elég bajom. Most vagy menekülök és az fájni fog vagy maradok és akkor egy hónap múlva fog fájni vagy egy év múlva. Ez a rettegés. Ez!!! És ezek a pillangók amikről mindenki mesél, amin mindig röhögtem, hát most miért nem megy? Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Hibák halmaza a kibaszott életem. Mekkora egy szánalmas nyomorék vagyok! szerelem? hahahaha méghogy szerelem. El sem hiszem. Az csak egy mítosz annak kell lennie. Csak akkor miért remeg a kezem a szívemmel összhangban. És miért van egyáltalán szívem? Kitéptem évekkel ezelőtt. Mi ez az eddig ismeretlen zsongás? Élni akarok. És ez nem én vagyok!!!!!! Nem ez voltam!!!! Körbenézek és minden olyan idegen, ismeretlen, kurvára ijesztő!!!! 

Egy epilepsziás gekkónak összeszedettebb a mozgása nálam. Két napja nem másztam ki az ágyból. Most meg be kellene juttatnom magam a belvárosba egy randira. Nem elég hogy a világ végére kell eljutnom, de nem mehetek a három napja hordott pólóban és szoknyában. Legalább a zuhany alá kijutnék, attól biztosan jobban érezném magam. Na kicsit hergelem magam aztán meglátjuk mi lesz. Álmos vagyok.

Láttátok a Kabalapasi című filmet? Én vagyok a főhős női megfelelője. Egyrészt nagyon megtisztelő, és tömény örömmel tölti el a csoffadt szívemet a tudat hogy nyomomban a tündérmesés álomszerű tökéletes szerelem jár, minden romantikus és nyálas velejárójával, a végletekig unt happy end-el, másrészt bassza meg. Végtelenül unalmas és szánalmas ismétlődés. Őszintén szólva hosszú idő óta először éreztem reményt, azt hogy én is részese lehetek valaminek, és ez önmagában óriási hiba volt tőlem. Felelőtlen figyelmetlenség. Mindent szabályok közé szorítok, és ha követjük a szabályszerűséget úgy két három év kiégett kopárság várható. Hálás vagyok érte mint mindig. Csak jönne már. Az átmeneti állapot undorító. 

Ha megtudom ki véste a tenyerembe, közvetlenül az életvonalam mellé, hogy nem vagyok kompatibilis senkivel, megkeresem és kitörlöm teljes valóját a kollektív tudatból. 

Nem vagyok boldogtalan. Szenvedek, mint a költő szavak nélkül, a festő észlelés nélkül, a nő férfi nélkül. De elmúlik. Ennek is el kell múlnia. Ez az ár, melyet a léhaságomért fizetek. Vállalom a felelősséget mert képtelen lennék mást tenni. 

Bárcsak megölelne valaki, csak úgy, anélkül hogy várna cserébe bármit is, bárcsak vigyázná valaki az álmom, csak egyetlen éjjelen, bárcsak végig tudnám aludni azt az éjszakát rémálmok nélkül, bárcsak kimaradna reggel a kínos menekülés, Bárcsak elengedhetném magam egy pillanatra. Ennél jobban nem tudom megélni ezt az elfojtott vágyat. e holnapra újra eltemetem, mint mindig. 

Drága Lovagjaim! Életrevaló, bátor Hercegek! Vigyázzatok az ajándékra melyet tőlem kaptatok, ne legyen hiábavaló egyetlen könnycseppem sem, egyetlen lágyságtól elhódított, felégetett, tönkretett szívmező sem. Nem sebzett. Tönkretett. 

3 nappal korábban

Nyugodt vagyok, csöndes. Elfáradtam, minden porcikám sajog. De ahogy végignézek a szobákon, visszatükröződik rajtam a tiszta csillogás. Egy pillanatra láttam a fényt a szememben, egy tompa, de határozottan észlelhető ragyogást. Nem emlékszem mikor volt utoljára ilyen, 

Kerülgetett már engem ez a béke. A legnagyobb harcok után puha karjaiba vont, de elmenekültem tőle. Újra és újra. Azt hittem, ha éberségem lankad, ha pihenni, kókadni lát az élet, akkor rám zúdítja hirtelen minden keservét, és felkészületlenül ér a támadás. Azt hittem akkor védtelen leszek fájdalmával szemben. Nem érzem magam gyengének. Bármivel és bárkivel elbánok, nem hagy el az erőm, csak pihen velem és duzzad. 

Veszélyes érzések sorakoznak bennem. Mind helyet követel magának. Oly természetes befogadni azokat. Félelmetes, mégis könnyű. 

Annyi mindent elveszítettem ezen a héten. A szeretőm, a barátom, a biztonságot, a menedéket, az álmaim, az emberségem, a hitem, a színeim, a mosolyom. Minden megkérdőjeleződik amiben eddig hittem. Talán létezik az a hely, melyet otthonnak neveznek, talán létezik bennem az a nő, aki képes boldoggá tenni egy férfit. Talán azokat apró rebbenések, melyeket eddig a boldogságnak hittem nyújthatóak, állandósíthatóak. Talán van odakint valaki, akinek kell az ami vagyok. Aki része lehet az otthonomnak, a családomnak. Alapkő, nevetés, szerelem, megnyugodott hétköznap, állandóság, bizonyság, erő, elmozdulás, összeolvadás. Talán eddig azért nem kaptam meg, mert nem érdemeltem meg. A sors óvott egy végzetes hibától. Én mindenkit elmartam magamtól, annyira rettegtem a sérüléstől, hogy a legszorosabb köteléket is eltéptem. 

Jól vagyok. És nem fázom. Reggel óta nem. Se kívül, se belül. Ijesztő a változás, talán nem tudom végigcsinálni, , de megpróbálom elfogadni amit kapok, és nem kihajítani az első kukába. 

Érzem a súlyát az életemnek, de hordozhatóvá szelídült. Még mindig nem érzem hogy fel szeretnék ébredni holnap reggel, de bujkál már bennem valamiféle kíváncsiság.

Ma 

Karácsony nálunk. Balhék, önzések, sértődések, alkohol. Nem bírom. Az egy dolog hogy istentelenül fáradt vagyok, és már az összes könnyem kibőgtem. Az meg egy másik hogy jelen pillanatban fogalmam sincs hogy bírom ki az idei évet. Dolgozni akarok menni. Vagy csak elmenni itthonról valahová, és csak elsején hazajönni. Csak nincs hova mennem. Ennyire érzelemszegény környezetet nem látott még senki. Mutogatni kellene ezeket valami cirkuszban. Volt bennem némi remény hogy legalább karácsonykor, de nem jött össze.  Oda a derű, oda a nyugalom, annyira fáj, olyan nagyon fáj, hogy szinte le vagyok bénulva. Nem tudok enni, aludni, lélegezni is nehéz. Minden egyes levegővétel után remélem, hogy a következő már nem fog menni. 

Most ebben a szent percben jött el az ideje hogy megalkudjak. Elég volt. Inkább szembeköpöm magam minden reggel, de ebbe én belepusztulok. El kell menjek innen. 

Most még egyben tart a feladat, hogy gondoskodjak a gyermekről, de mi lesz két nap múlva, mikor az apjánál tölti a kötelező időt? El kell tűnjek innen. 

Előjátékként vakard ki magad az ágyból, drága, vonszold ki magad a konyhába cumizz be egy vödör kávét. Mikor már a mozgásod nem olyan darabos mint egy epilepsziás kaméleoné, akkor kezdj hozzá: 

Végy pár tojást, egy kis lisztet, meg cukrot. Ha nincs az éléskamrában, a sarki fűszeresnél beszerezheted ha nagyon sietsz, még nyitva lesz. a tojás fehérjét és sárgáját válaszd külön. ehhez egy kis kézügyesség (na jó nálad nagy kézügyesség) és két tál kell. A tálakat jó esetben a szekrényben találod. Ha nem megy béna vagy és vagy kérd meg anyádat hogy segítsen, vagy igyál egy long drinket és próbáld újra. A tojás sárgáját és a cukrot keverd össze. Keverd szép fehérre, habosra, krémesre. Fakanállal többnyire. Tudod az a fa izé, amivel gyerekkorodban kardoztál és amivel anyád elverte a seggedet mikor rossz voltál. Ez kissé időigényes, és ne nyígjál már ingyen kondi. ha ez megvan, keverd bele a lisztet. Ha csomós, béna vagy elcseszted. Oldd meg. Ha ez is megvan, igyál még egy red bullt. Aztán habverővel (kérd el anyádtól, összerakni is segít) verd fel a tojás fehérjét. Akkor jó, ha a tálat fejjel lefelé fordítod és benne marad a cumó. Ha nem kemény a hab: a) béna vagy, b) nem túl friss a tojás, béna vagy hogy nem vetted észre és engem ne kínálj meg a sütiből mert még élnék egy pár évecskét, c) rövid ideig buzeráltad, szedd össze magad és csináld tovább. A kemény habot keverd össze a lisztes cukros sárgájával. forgasd bele finoman, nehogy összetörjön a hab. Mikor egybeolvadt a massza, vegyél elő egy tepsit. A szekrényben van, anyád ha még szóba áll veled odaadja ha nem találod. Vajazd ki. Mondom VAJAZD te elmeroggyant, a margarint tedd szépen vissza. Egy kis liszttel szórd meg, nem nem kell bele az egész zacskó csak egy kicsi! Öntsd bele a masszát úgy hogy egyenletesen kitöltse a tepsit. Most jön a neheze. A tűzhely nagyon veszélyes dolog, ha nem vagy béna már előmelegítetted. Nem. Nem csináltad meg. Ne nyúlj ahhoz a szarhoz mert nem szeretnék karácsonykor narancsot cipelni neked a kórházba. A tűzhely veszélyes és FORRÓ. Kérd meg anyádat hogy kapcsolja be. És ha már ott van helyezze be a tepsit. Mikor érzed a süti illatát akkor kész van. Hozzá ne nyúlj te félkegyelmű, most mondtam hogy forró. Anyád majd kiveszi. Ha kihűlt szedd ki a tepsiből a sütit és kenjél rá bóti pudingot vagy lekvárt. Vagy ne. Mai nyereményjátékunk győztesei élvezhetik saját sütésű nyamijukat. A bénák meg bejglit esznek mint tavaly.

(Ha felgyújtottad a konyhát nálam pár napig meghúzhatod magad, barátom)

Vagy annyira nem is új. Ha hihetek a kocsmatörténeteknek, akkor valamikor nyáron szedte össze. De kezdjük az elején. Lazulós este, olyan oldjuk a világutálatunkat este. Sokan voltunk Aliznál. Jól éreztük magunkat, ittunk, sokat nevettünk, beszélgettünk, dartsoztunk, zenét hallgattunk. Kriszti, a pultos, és én voltunk lányok csak. Nem zavart, nem jövök ki jól a lányokkal. Aliz csak egy kicsit nézett be, hamar elment. Egyszer nyertünk dartsban Henrikkel, de valami parádésan :) Olyan de olyan ügyes voltam! A hangulat alapjáraton jó volt, de itt külön köszönetet kell mondjak annak a szőke ciklonnak aki úgy döntött csak úgy benéz hozzánk, és akinél egy talicska csigának több esze van. Vanda drága. Már mikor megláttam elkerekedett szemmel, kérdőn néztem Henrikre, azt hittem eltévedt a leányzó, vagy hogy ennyire lezüllött a hely mióta nem voltam. Na igen. Hamar kiderült, a tünemény: exem új szerzeménye. Nyáron szedte össze és idehozta. Halálközeli élményem volt annyira röhögtem :D Valóban a színvonal pontosan meglátszik.  Bár meglehetősen biztos vagyok hogy Vandácska nem rakta neki szét a lábát. (Talán mégsem annyira hülye mint amennyire látszik? Vagy talán a szexhez is túl hülye? Ezen még gondolkodom egy pötit) A leányzó nekem személy szerint úgy mutatkozott be, hogy egyszer csak a dartsparti kellős közepén előttem termett, belemászott az arcomba, és a szokásos nagyon intellektuális stílusban kérdést intézett hozzám: Te figyelj már ne haragudj már nincs nálad púder vagy alapozó vagy ilyesmi? Az idegesítő agresszív letámadás nyomán közelről megfigyelhettem akaratomon kívül az arcát, amin egy fél raklapnyi máz volt. A műszempilláról és az igénytelenül tetovált/festett szemöldökről ne is beszéljünk. A szája cérnavékony, szopásban erősen hátrányos helyzetű lehet, nem csodálom, hogy három éve nem dugták meg (ezt lépten nyomon hangoztatta). Nem baj, exem zsánere, nem nekem kell tetszen :D :D :D :D :D A kérdésére visszatérve a mondat végére felelőtlenül odabiggyesztett "vagy ilyesmi" tökéletes válasza ott táncolt a nyelvem hegyén, hogy hát persze hogy ne lenne, egy fél kiló ipari mész van a táskámban tökkkkkvéletlenül nagyon szívesen odaadom. Akkor még nem ittam annyit hogy belemenjek ebbe a játékba, ami amúgy sem tisztességes tekintve hogy mennyire mélységesen tökéletesen buta Vandácskánk. Akit az exem szedett össze és hozott ide wáháháhá. Igen, egy súlycsoport a két ember, lelki szemeim előtt láttam a tökéletes közös életüket, és fulldokoltam a nevetéstől. Én is szedtem össze a Budapest Parkban kevésbé eszes palikat, akikkel nem Nietzsche- ről társalogtam, vagy a jegybanki alapkamat mozgásáról. De azért ilyen mélyre sosem süllyedtem. Megdugtak aztán lekoptak. Ennyi. Eszembe nem jutott volna beégetni magam azzal hogy a törzshelyemre viszem. ÉS nem, most véletlenül sem célzom exem agyi képességeire :P Hú és Vandácska volt a tegnapi este sztárja. Kényszeresen bemutatkozott állandóan, úgy fog kezet mint egy középkori hercegkisasszony (asszem kézcsókot várt), előadta a dzsúdótudását, a tánctudását (epilepsziás rángatózás, először nagyon megijedtem és mentőt akartam hívni, de aztán rájöttünk, hogy szegény pára csak így táncol, akkor viszont ott hagytuk bent egyedül, és egymás helyén hátán próbáltunk mielőbb kijutni a krimóból, hogy teret engedhessünk hahotánknak, annak a könnyfakasztó félének, amit nem lehet abbahagyni, és az ember már hétrét görnyed és fáj mindene, de akkor még mindig beugrik a szőke ciklon képe ahogy nagyon elszánt fejjel a tükör előtt rángatózik), többeket berángatott magával a lánywc-be, természetesen mi a szomszéd fiúvécében tömörültünk, öklünket a szánkra nyomva és könnyezve a röhögéstől. Ki mondta hogy nem szép dolog hallgatózni? Elcsórt egy guriga wcpapírt, hogyha esetleg elrabolják és kidobják az erdőben akkor legyen nála :) Petire nagyon rá volt mozdulva, mindenáron sétálni akart vele. Itt jöttem én igazán a képbe. Segítséget kértek tőlem. Segítettem. Peti és Henrik egy pár, én pedig azzal a csillagos kopasszal vagyok együtt két hónapja. Volt ott minden ál- féltékenységi jelenetek, Vandacica majdnem megverte a "pasimat", totál felháborodva nekiugrott, mikor mondtam hogy én a barátnő vagyok helló :D Ugyanis a csillagos kopaszom, a "pasim" azt mondta nincs barátnője, én meg műfelháborodtam, hogy miért tagad le. Egész este ezen pörgött a szöszi, nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy elmondja ne, bízzak a pasiban, mert hazudós, és csapta neki a szelet. Még félre is vonta a "párocskámat" hogy a lelkére beszéljen, hogy legyen jó fiúcska és ne csaljon meg engem, hanem szeressen. Persze később mikor ők kimentek, én bent maradtam Vandababa azért ajánlatot tett a pasimnak, hogy "bármikor szívesen leszopná" :) szegény exem, megcsalják nyihahahahahahahahahahahaha :D :D :D Jah és lehet hogy csak az éles kontrasztnak köszönhető, vagy a vadiúj miniruhámnak, de a népszerűnél népszerűbb voltam :) És nem aludtam otthon. Ha minden igaz exem is valami szépségesen gyönyörűséges leányzóval leledzett pont akkor Budán, hát valamiért nem azt mondta hogy egy okos lánnyal van. vagy azt hogy egy kedves lánnyal van. Az eszéről nem nyilatkozott!!!!!! Gratulálok Drágám, ehhez a lengyel tüneményhez képest istennő vagyok. Most igazoltad, hogy jól döntöttem, mikor leléptem, bevallom a tegnapi estéig folyamatosan voltak még kétségeim, és meginogtam néha. És sok sikert, de csak halkan jegyzem meg a mennyiség nem mindegy. Nem attól lesz férfi a férfi, hogy az ilyet eszetlen tyúkoknál sikere van, az nem teljesítmény, jah és Vandácska alá nyúltam, és ahhoz képest hogy dzsúdó- meg tánc meg miajófene tanár, elég puha a segge. Tegnap éjjel 10 normális pasi volt lent, igényes, okos férfi, akik a pia ellenére is értelmesen tudtak beszélgetni szinte bármiről velem.  És mind azt mondta hogy bottal sem piszkálná meg a szöszi pipit. Pedig szép festett szőke hajzuhataga volt, csinos, divatos, drága ruhái, amolyan vékony alacsony törékenyke alkat. Rajtam van súlyfelesleg elismerem, és nagyon geci játékot játszottam szegény lánykával, (sót és cukrot kevertem a sörébe, mindent elhitettem vele amit csak kitaláltam, vad drámákat adtunk elő, és követtek a fiúk, benne voltak a játékban). Voltak pillanatok mikor már annyira szánalmas volt, hogy már majdnem sajnáltam. DE! én szereztem két újabb lövőlegényt az este, meg amennyivel többet tudtam volna, ha nem gátol a szégyen, és én nem aludtam otthon. Azért egy bizonyos szint alá nem kellene menni, Vandácska pedig nem hiszem hogy még egyszer lejön ide. És tegnap megismert életem szerelme, köszönöm a ropidat, valóban nagyon szeretem, és jól esett hogy csak velem osztottad meg, a szőkeséggel nem, ritka az ilyen hűséges férfi :D <3

Sosem egyszerű elköszönni. De ha kell akkor gyorsan kell. És véglegesen. És örömöt kell találni abban is. Mikor a legjobban fáj akkor teljes egészében meg kell élni a fájdalmat, mert csak úgy lehet elengedni igazán. Amikor elmúlik valami ami jó volt, ami erőt adott, ami beragyogott, akkor meg kell őrizni amennyire csak lehet, de tudatosan. Nem belekapaszkodni és visszavágyni, hanem jólesően rágondolni. Vannak vidám és vannak sötét napok. Ha tudjuk hogy most sötét napok jönnek, akkor gyertyákat kell gyűjteni. És azokkal az emlékekkel meggyújtani azokat. Igen. Az egyik felem tiszta szívből örül a boldogságodnak, és repkedni tudna ettől a színes és zajos derűtől. Másik felem már gyászolja azt aki voltál nekem. Mikor minden jel összeáll olyan kristálytiszta lesz a kép. Ez nagy megkönnyebbülés, akkor is ha azt a képet sötétség és fájdalom veszi körül. A hiányod önzésem csupán. Magamat mindig legyőztem. Most is le fogom győzni. Azt mondtam neked, hogy élned kell. Úgy értettem hogy nem akarok olyan világban létezni ahol Te nem vagy. És nem is kell. Másnak leszel, de leszel. És boldog leszel. Ez bizonyság. Megérdemled. Egyszer én is ki fogom érdemelni hogy vigyázzanak rám, de egyenlőre túlságosan fáradt és gyenge vagyok élni. Van remény. mindig van. Most ezt kellett megtanítanod nekem. Jó tanár vagy, én bármilyen nehéz diák vagyok. Köszönöm barátom. Előtted is ment egyedül, döcögősen, de ment. Eztán is fog. Befejezem a könyved. Nem adhatom oda. tudom hogy nem mert nem lenne tisztességes tőlem. És én jó vagyok. Ennyi maradtam. 

Felébredek reggel, és egy pillanatra nem tudom hol vagyok. Körülnézek, az enyhe fény is bántja a szemem. Valaki hiányzik mellőlem. Egyedül fekszem az ágyban. Azért ismerősek a színek, a formák, az illatok, a hangok, mert ez az én szobám. Az én ágyam. Percekbe telik felfognom, hogy nem ott vagyok ahol hittem. Igen. Veled kellett volna mennem hajnalban, melletted ébredni, és annyira az lett volna a helyes, a törvényszerű, a SZÜKSÉGSZERŰ, hogy egész öntudatlan állapotomban azt hittem így is történt. Azt kérdezted, hogy nem fogjuk e megbánni holnap, hogy nem együtt megyünk el. Akkor már azt válaszoltam, hogy dehogynem. És így is van. Nehezen mentem el tőled és Te nehezen engedtél el. Úgy tűnik ennyivel kell beérnem most.      

Hallali.

Nem tudom leszek- e holnap délelőtt merr be kell menjek egy kicsit nemhivatalosan dolgozni, hát ez van, pedig hulla beteg vagyok sanszos hogy csúnyán megfáztam ma. Mindegy kúrálom magam. Kifosztottam a gyógynövényboltot és már vagy négy liter gyógyteát magamba döntöttem, meg a dupláját kipisiltem, szóval ez jó a veséimnek is. Továbbá egy csomag TUC kekszikéhez bevágtam két teljes fej lilahagymát, ami jó, merr a szememet és a légutaimat is tisztíccsa de nagyon. És egy fej fokhagymát is letoltam, úgy kockázva teával gyógyszerként bevéve, és az összes maradék szőlőt a kertben learattam merr az is jó, immunerősítő. Sajnos arra hirtelen nem tudok visszaemlékezni, hogy az élesztő mire jó, de abból is ettem egy fél kockányit merr az is jó. A levegővétel még nehézkes, de ha más nem, megoldom bőrön keresztül, miközben már fogalmazom a társkereső hirdetést: zsepigyáros férjet keresek. gyűlölöm az őszt és a sunyin hirtelen lesből támadó megfázást, és a remegő térdeket, meg hogy annyi erőm sincs, hogy kihúzott derékkal kimasírozzak a konyhába és főzzek egy lavór teát, merr 10 másodpercenként le köll ülni. Persze moss nem panaszkodni akartam , csak azt kívánom kifejezni, hogy mennyi erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy holnapra semmi bajom se legyen. Ott leszek a megbeszélt időben vagyis majj hívlak a Borárosról. Kéne tolnunk egy mekis fagyit hogy teljes legyen a gyógyító kúra. Jó ötlet vagy nem? Vagy de. Na pussz

Gyakran dühös vagyok. Túlságosa. Kritikus szemmel nézem a világot, az embereket. Semmilyen területen nem kapok megerősítést, visszaigazolást, hogy jó lenne bármi is amit teszek. Jó lenne az ami vagyok. Azt hiszem időben ráébredtem hogy cinikus, negatív és keserű lettem. Jobban szerettem magam amikor minden apróságnak tudtam örülni, bármilyen nehéz és fájdalmas is volt épp az életem. Mert fájt. Mióta az eszemet tudom fáj, nem oldja semmi. Lehet azért történik ennyi rossz dolog velem mert elég erős vagyok és el tudom viselni. Néha jó lenne összeesni és sírni, nem foglalkozni azzal ki lát ki szánakozik rajtam. Elgyengülni nyilvánosan és megmutatni hogy emberből vagyok, kérni hogy elég legyen az ütlegelésből.

Vissza kell térnem magamhoz.

Tudod mi a legjobb része annak a folyamatos kínzásnak amit velem művelsz, te rongy céda!? Az, hogy tudom viszonozhatnám, ismerlek, ismerem a gyenge pontjaid, tudom hol fájna a leginkább az ütésem, de nem teszem. Én nem bántalak. Azzal nagyon- nagyon mélyre süllyednék, náladnál is sokkal lentebb. És amíg te a felsőbbrendűség illúziójában ringatod magad és gyűlölködsz szüntelen, én élvezem minden percét az életemnek. Azt is amikor fájdalmat okozol. Mert akkor megerősítesz, megszilárdítod a hitem magamban, a jóságban, erkölcsben, a szívben. Türelemre és toleranciára, odaadásra és megbocsátásra, önzetlenségre és szeretetre tanítasz azzal, hogy mindezek ellentétének tökéletes megtestesítője vagy. A jó emberekkel jó dolgok történnek. A Te végedet nem biztos hogy végig akarom nézni . Nagyon csúf lesz. Én a szebb holnapot várom, te csak a holnapot. Én megszabadulok tőled előbb utóbb. És te magadtól? 

Igen, a lányoknak igen fejlett a szépérzékük. Szeretik az ékszereket (kapni még jobban), elérzékenyülnek az esküvőkön, sminkelnek a tökéletes tükörkép elérése érdekében, sírnak a romantikus verseken (ha kapják még jobban), sírnak, ha szép álomból ébrednek, és megnyugszanak két erős kar óvó ölelésében, ellágyulnak a bódító virágillattól, a nassolásból művészetet csinálnak, táncra perdülnek a boldogságtól. A lányok erősek, a lányok csupaszívek, a lányok érzékenyek. ,

Álmaim szappanbuborék képében kelletik magukat, a kongó bálterem fényárjában körbetáncolnak. Egyetlen lépést tennék feléjük csupán, s szétpukkannának, nevetve semmivé válnának. 

Mozdulatlanul siratom a bárcsakot. Kétségbeesésem határtalan, nem nekem való ez a világ! Minden egyes ütés, minden pofon duplán fáj, ahogy visszhangzik szívemben a kegyetlen valóság.

Elfáradtam. Az életem mélypontok halmaza. Az idő, az elvárások, a tehetetlenség kényszerzubbonya fojtogat. Már a szememet sem nyitom ki, csak a lángokat látnám, melyek felperzselik egész valómat. Sírni s fohászkodni nem érdemes, jajszavamra mindenki süket. Tépj szét vagy eressz szabadon Élet! Ma nem lehet őszintébb óhajom. 

Hivatalosan is. Már csak pár hét és tél lesz. A hőmérséklet érezhetően zuhan, a nap erejét vesztett, a falevelek hullanak. A finish a legnehezebb. Túl vagyok maradandó károsodások nélkül két évszakon, ebben a harmadikban pedig egyre fogy az erőm, a türelmem. Szeretlek Tél! Szeretnék elbújni beléd, kinyílni, élni, lélegzethez jutni, igazán nevetni, teljes valómban létezni. 

Nem. Nagyon nem mindegy. Hiába tökéletes a testi gyönyör, intenzív és szenvedélyes az érintkezés, kellemesek és bódítóak az illatok, finomak az érintések, ha a végén hiányzik a lelki kielégültség akkor az egész szex dolog csak egy kissé intimebb sportnak minősül. Nem igazán vagyok oda a sportokért, én nagyon szeretek punnyadni. És inkább perzseljenek fájón a vágy lángjai, így nem kell az enyhülés. Az aktus utáni összebújásban van egyfajta biztonságérzet, otthonosság, valakihez tartozás érzése, kötődés. És ez rátörhet az emberre egy egyéjszakás együttlét után is. Most kimaradt, és az amúgy is idegen partnert még jobban elidegenítette, és beárnyékolta az amúgy parádés éjszakát. De honnan tudhatná az ember lánya előre, hogy hogy fog érezni utána? Még sok gyakorlásra, tapasztalatra, próbálkozásra van szükség. Valahol izgalmas is, de ha még sok ilyen reggelt élek meg, ki fogok égni. Egyenlőre még vonz ez a léha kicsapongó férfias életmód. Egy teljesen új önmagammal ismerkedem. Az egy dolog ha az ember egy lövőlegényt tart, egy kapcsolaton kívüli alkalmi szexpartnert. Biztonságos, kielégítő, perzselő lelkileg és testileg is. De a több! A sok! Mikor összefolynak a nevek és az arcok, és az amúgy pedáns lényem összezavarodik a nevek, arcok, technikák, illatok és testek tömegében. Követhetetlen egymásutánok, érdem nélküli összekapcsolódások, tán szégyellnivaló kivetkőzés. Mostantól nem lesz több baglyom. De akkor sem mindegy hogy kivel. Ki kell fejlesztenem egyfajta érzékenységet, hogy a potenciális partner lényére időben ráhangolódva előre tudjam látni, vagy legalább sejteni, hogy a reggel nem hoz csalódást. Ha ráunok az lesz a biztos jele, hogy megállapodhatok. Akkor leszek alkalmas társnak. Ki tudja! Talán úgy ébredek valaki mellett egyszercsak hogy akarni fogom. Akarni nem csak újabb éjszakát, hanem újabb reggelt is, sőt napot, hónapot, éveket. Vagy ez már a tündérmese kategória?

Ha sok van az sem jó. Előbb utóbb szorosan hozzámbújik a bűntudat és csak ölel csak ölel csak ölel. Ez nem döntésképtelenség hanem menekülés. Talán egyikük lesz a menedék ahová hazaérkezhetek. Ez nem remény hanem akcióterv. A kihívás tisztán, nyíltan játszani.

Szerelem pattan ki hol egy pajzán mosolyban, hol egy végeérhetetlen búcsúcsókban, hol hangod megnyugtató szólamában, hol a csöndes egymásracsodálkozásban. Gyöngéd ám meddő vonzalma két szaggatott szívnek.

A napi kihívások gond nélkül teljesítve eddig. Nem mondom hogy sosem csaltam. Hazugság lenne. Haláltusás napjaimon pillekönnyű harcokat vívtam. Olyan dinnyét enni csoki helyett típusúakat. Ma először elbuktam. Mai napi kihívás : nem kimondani a nevét. Khm. Hazudhatnám hogy sikerült. Azt kellene. Nem megy. Mivel éjjelente még mindig álmatlanul vergődöm, sírok, szenvedek, félek, hiányolok, így napközben meg-megesik hogy csak úgy elszundítok. (ez melóban kellemetlen, mikor arra ébredek, hogy borulok le a székről. vissza kellene szerelnem a karfákat) Azt észre sem vettem hogy most is elbóbiskoltam, azt viszont mélységes szomorúsággal konstatáltam, hogy arra ébredtem, hogy a nevét suttogom. Vajon ilyenkor mi van? Minek kell történnie? Kell e büntetés? Elbuktam. Legmélyebb valóm árult el, törte meg a kitartásom. Ezzel veszti értelmét minden próbálkozásom? Inog a talaj, pedig oly kitartóan távolodtam a szakadék peremétől. Rémít a zuhanás.