Gyakran dühös vagyok. Túlságosa. Kritikus szemmel nézem a világot, az embereket. Semmilyen területen nem kapok megerősítést, visszaigazolást, hogy jó lenne bármi is amit teszek. Jó lenne az ami vagyok. Azt hiszem időben ráébredtem hogy cinikus, negatív és keserű lettem. Jobban szerettem magam amikor minden apróságnak tudtam örülni, bármilyen nehéz és fájdalmas is volt épp az életem. Mert fájt. Mióta az eszemet tudom fáj, nem oldja semmi. Lehet azért történik ennyi rossz dolog velem mert elég erős vagyok és el tudom viselni. Néha jó lenne összeesni és sírni, nem foglalkozni azzal ki lát ki szánakozik rajtam. Elgyengülni nyilvánosan és megmutatni hogy emberből vagyok, kérni hogy elég legyen az ütlegelésből.

Vissza kell térnem magamhoz.