Láttátok a Kabalapasi című filmet? Én vagyok a főhős női megfelelője. Egyrészt nagyon megtisztelő, és tömény örömmel tölti el a csoffadt szívemet a tudat hogy nyomomban a tündérmesés álomszerű tökéletes szerelem jár, minden romantikus és nyálas velejárójával, a végletekig unt happy end-el, másrészt bassza meg. Végtelenül unalmas és szánalmas ismétlődés. Őszintén szólva hosszú idő óta először éreztem reményt, azt hogy én is részese lehetek valaminek, és ez önmagában óriási hiba volt tőlem. Felelőtlen figyelmetlenség. Mindent szabályok közé szorítok, és ha követjük a szabályszerűséget úgy két három év kiégett kopárság várható. Hálás vagyok érte mint mindig. Csak jönne már. Az átmeneti állapot undorító. 

Ha megtudom ki véste a tenyerembe, közvetlenül az életvonalam mellé, hogy nem vagyok kompatibilis senkivel, megkeresem és kitörlöm teljes valóját a kollektív tudatból. 

Nem vagyok boldogtalan. Szenvedek, mint a költő szavak nélkül, a festő észlelés nélkül, a nő férfi nélkül. De elmúlik. Ennek is el kell múlnia. Ez az ár, melyet a léhaságomért fizetek. Vállalom a felelősséget mert képtelen lennék mást tenni. 

Bárcsak megölelne valaki, csak úgy, anélkül hogy várna cserébe bármit is, bárcsak vigyázná valaki az álmom, csak egyetlen éjjelen, bárcsak végig tudnám aludni azt az éjszakát rémálmok nélkül, bárcsak kimaradna reggel a kínos menekülés, Bárcsak elengedhetném magam egy pillanatra. Ennél jobban nem tudom megélni ezt az elfojtott vágyat. e holnapra újra eltemetem, mint mindig. 

Drága Lovagjaim! Életrevaló, bátor Hercegek! Vigyázzatok az ajándékra melyet tőlem kaptatok, ne legyen hiábavaló egyetlen könnycseppem sem, egyetlen lágyságtól elhódított, felégetett, tönkretett szívmező sem. Nem sebzett. Tönkretett.