Szerelmezzünk! Az ellentétek vonzzák egymást? A nagy tömeg egyetért ezzel. Én is. Pont. De a vonzalom után mi van? A lángoló, szenvedélyes egymásratalálás után? Kiegészítik egymást. Egy darabig. Két ember akinek homlokegyenest más az életritmusa, szemlélete, értékrendje, tervei, vágyai, álmai, hogyan is lennének képesek hosszútávon együtt maradni? Egy- egy rossz tulajdonságot, szokást el lehet fogadni, meg is lehet érteni, minimálisan idomulni is lehet a másikhoz, hangsúlyoznám, hogy MINIMÁLISAN. Az ellentétek a legjobb barátok lehetnek örökkön örökké. De a hosszantartó párkapcsolat a tökéletes egymásrahangoltságra épül. Ez pedig csak hasonlóak között érhető el. A szeretet nem győz le mindent. Furcsa hogy ezt pont én mondom, de így van. Ami nem megy azt nem kell erőltetni. Egy kapcsolt nem a kompromisszumokról szól, meg arról hogy összeszorított foggal tűrjük a másik visszatetsző énjét, tetteit, vagy nemtetteit. Egyensúlyt csak úgy lehet fenntartani, ha egyformán ad mindkét fél. Ha csak elvár az egyik, és csak kapni akar, akkor megöli a másikban a szerelmet. Alig tudja már valaki hogy hogyan kell figyelni. Odafigyelni. Aki még emlékszik mit jelent a törődés, az megérdemel egy olyan társat, aki viszonttörődik, nem hiszem hogy egy önző alak lenne a sorsa, csak mert valaki valahol valamiért kitalálta hogy -az ellentétek vonzzák egymást-, és valakik, valahol, valamikor elkezdték ezt félreérteni.
2012.04.18. 08:53
Szólj hozzá!
Címkék: szerelmek ellentétek
A bejegyzés trackback címe:
https://lelekszilank.blog.hu/api/trackback/id/tr344458302
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.