Pénteken éjjel míg Erzsébet városközpontból spiccesen hazasétáltam a főváros másik peremére (mennyi lehet 6-7 km? ) sok kalandot éltem át. Persze amolyan hétköznapi városi kalandok. Süni az árokban, viráglopás, hasa kutyus megmentése, éjszakai pillangók hada, gyomorgörcs, hogy vajon eltévedtem vagy nem? Nem hittem el hogy vízszintben lehetek, mikor végre ruhástul bedőltem az ágyba. Azért elfáradtam. 

Szombat munkásan telt, megküzdöttem a tériszonyommal, de legalább úgy, hogy közben azt csináltam amit szeretek. Alkottam ha úgy vesszük. Még  mindig az orromban van a zománcfesték és a higító illata :) 

Vasárnap hazatértem egy fél napra Kőbányára. Mintha soha el nem mentem volna, bár letaglózó volt a felismerés, hogy vasárnap délelőtt alig van ember az utcákon, és az üzletek nagy része is zárva van. A kedvenc hobbi boltom, a pékségem, a hentesüzlet. A posta :) Teljesen el vagyok szokva tőle hogy más normális posták vasárnap zárva vannak. Vissza fogok térni Kőbányára. Ha csak nyugdíjas éveimre is, egy Pongrác lakótelepi kis romlakásba, akkor is!

A mai napi kihívás a takarítás. Könnyen írom, már a fél lakás ragyog, fertőtlenítve szutyoktalanítva, a tiszta ruhák kint száradnak, illatoznak a napon :) Mintha magamban takarítanék. Beteg dolog de kimondottan jól esik most megcsinálni, pedig nehezen álltam neki.