Álmaim szappanbuborék képében kelletik magukat, a kongó bálterem fényárjában körbetáncolnak. Egyetlen lépést tennék feléjük csupán, s szétpukkannának, nevetve semmivé válnának.  Mozdulatlanul siratom a bárcsakot. Kétségbeesésem határtalan, nem nekem való ez a világ!…

Elfáradtam. Az életem mélypontok halmaza. Az idő, az elvárások, a tehetetlenség kényszerzubbonya fojtogat. Már a szememet sem nyitom ki, csak a lángokat látnám, melyek felperzselik egész valómat. Sírni s fohászkodni nem érdemes, jajszavamra mindenki süket. Tépj szét vagy eressz…